Elég sokan tudják közülünk ma már, hogy a magyar nyelv a világ egyik legszebb és egyik legrégibb nyelve. Jó, ha tudjuk azt is, hogy a magyar egyike a kutatók által legtöbbet tanulmányozott nyelveknek. Európa 55 nyelve között a miénk a 11. helyen áll a magyar anyanyelvűek száma szerint. A világ 23 országának 80 egyetemén oktatják idegen nyelvként. Nem kis nyelv, hanem közepes nagyságú, és ne terjesszük róla mi magunk, hogy nehéz. Mert nincsenek eleve nehéz és könnyű nyelvek. Az egyéntől függ, hogy neki melyik nehéz és melyik könnyű nyelv.

Az idők folyamán számos – magyar és nem magyar – jeles ember vetette papírra gondolatait nyelvünkről. Szabó Dezső például ezt írta: "Őrült ostobaság s a leggonoszabb destrukció azt állítani, hogy az olaszok, a németek, a magyarok abban az esetben is olaszok, németek és magyarok, ha nem beszélik anyanyelvüket. A nyelv lelkünk lelke, egyéniségünk ősi izenetű legfőbb formálója (…) Magyar nyelv nélkül lehet valaki jó szándékú, hű polgára a hazának. De magyar nyelv nélkül nincs magyar ember. Milyen csalogány volna egy ugató csalogány, milyen pacsirta egy röfögő pacsirta?"

A Nobel-díjas George Bernard Shaw véleménye is figyelmet érdemel: "…az általam legcsodálatosabbnak vélt magyar nyelvet vegyük példának, ezt a mindössze talán 30 millió ember által beszélt nyelvremeket. Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam ezt a nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha magyar lett volna anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna (…) mert ezen az ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit…"