2010. április 6. 20 óra 56 perc. Ekkor született meg hat évvel ezelőtt az UngvárMod ötlete és vele együtt ez az oldal is.
Gyakorlatilag ekkor kezdtem el igazán foglalkozni az Em4-es modok készítésével. Igaz akkoriban még valamivel nagyobb volt a magyar Em4 játékosok és modderek tábora, egyszerűbben kaphatott segítséget az egyszeri játékos és a moddolni vágyó újonc. Az első UngvárMod alig egy hét alatt készült el (köszönhetően az akkor még sokkalta több szabadidőmnek) a Ukraine és Russian Mod-ok egységeinek felhasználásával, minimális átalakításával, amelyek alig emlékeztettek valamiben a város tényleges kéklámpás járműparkjára. Csak egy-két ténylegesen saját kialakítású egység került be.
A legelső változatban ennyi volt az összes egység
Ahogy fejlődött a mod, úgy tanultam meg én is egyre többet az Em4-es modok felépítéséről, működéséről, az editor használatáról. Többször is próbálkoztam a map cseréjével, de valahogy mindig visszatértem az eredetiek átdolgozott változatához. Nem sokára új egységek, új scriptek kerültek be, mint például a VW LT rohamkocsi (ami még mindig vonul a modban).
Az idő múlásával egyre több, részben saját átalakítású egység került be a modba. Lassan kialakult a Mentők, a tűzoltóság, a rendőrség és a műszaki szolgálatok tényleges járműparkja a játékban is.
A személyzeti állomány is lassacskán megkapta húsvér "kollégáinak" uniformisát. A civil járműpark is kapott bővítést. Bekerült a posta autója valamint néhány busz is. A mod talán legnagyobb újítása a tűzoltók víztartalékának fogyása valamint annak pótlása tűzcsapról vagy más szerről.
Az idei változat egyik fő újdonsága a megújult városi rendőrség, amelynek alaptípusa a Toyota Prius. Nem csak a járművek kaptak új egyenruhát, hanem a rendőrök is.
Felmerülhet a kérdés, mikor jön a következő verzió. Pontos dátumot nem mondok, de ha kicsit gondolkodtok, visszalapoztok az oldal hírei közt rájöhettek. Közeledik egy számunkra jeles nap, ekkor jelenik majd meg mind az Ungvár mind pedig a Debrecen Mod. Addig is bírjátok még ki!
|